Kathryn Stockett: A segítség

A történet az 1960-as évek Amerikájában játszódik. Javában zajlik Martin Luther King küzdelme a faji egyenlőségért New Yorkban. Mi viszont egy eldugott déli városkában vagyunk, ahol minden valamirevaló hölgynek néger bejárónője van. Különböző szereplők nézőpontjából, elmondásából jutunk át a könyvön, ami számomra nagyon érdekes, épp ezért egy percig sem unalmas a könyv.

Főszereplőnk Aibileen, aki már régóta bejárónő. Igazán szeretetreméltó annak ellenére, miken ment keresztül, és nagyon szereti a gyerekeket ott, ahol dolgozik. Sokan szeretik a feketeközösségben is. Aibileent egyszer megkeresi egy fehér kisasszony, hogy szeretne könyvet írni a bejárónők helyzetéről, a családokról, akiknél dolgozott. Össze kell szedniük még egy tucat másik bejárónőt is. Természetesen ki tudjuk találni, mennyire rizikós volt abban az időben egy ilyen könyv megírása, főleg egy kis városban, ahol mindenki ismert mindenkit. Félnek, ha kiderül, kik írták meg a könyvet, nem csak, hogy az állásukat vesztik el, de meg is ölhetik őket. Ugyanis abban az időben egyáltalán nem állt távol a fehérektől a radikális zaklatása a feketéknek.

Ez az alaptörténet. Természetesen nem csak a fekete bejárónők helyzetét ismerhetjük meg a könyv által, hanem különböző élettörténeteket, kirívó eseteket, azok következményeit és úgy általában az akkori helyzetet. Mely számunkra szinte felfoghatatlan, pedig nem történt olyan régen.

A könyv főmondanivalója az, hogy miért van akkora különbség az emberek között pusztán azért, mert más a bőrszínük? Ez mindig aktuális téma. A világ kezdete óta voltak felsőbb és alsóbb rendű emberek - az ókortól egészen napjainkig. És a legtöbb esetben külső jegyek alapján döntetett el, hogy valaki alsóbb vagy felsőbb rendű. De miért is? Ki dönti el, hogy ezek most felsőbbrendűek, amazok meg alsóbbrendűek? Sosem értettem, és ezért hálát adok az égnek. Számomra senki sem kevesebb azért, mert barna a bőre, mert más a vallása, szexuális orientációja vagy akármije, mint nekem. Nekem az számít, hogy milyen ember és hogy viselkedik velem. És felfoghatatlan számomra, hogy mások miért nem így élnek. Ez adja a fő motivációt Skeeter Phelannak is, hogy megírja a könyvét, ugyanis nem érti, hogy barátnői és családja miért viselkednek máshogy a négerekkel.

A könyv bemutat olyan szereplőket, akik teljes meggyőződéssel hiszik azt, amit a feketékről állítanak. Például, hogy a bejárónőknek külön mosdót kell használnia, nehogy elkapjanak tőlük a fehér emberek különböző betegségeket.

Nagyon tanulságos, ahogy egyre több bejárónő szeretné megírni a könyvet, és hogy milyen vívódásokon mennek át, amíg meghozzák döntésüket. Megindító, hogy Aibileen mennyire hisz a könyv sikerében még akkor is, ha tudja, mekkora kockázatot vállal vele. És csodálatos, ahogy Skeeter minden magánéleti problémáját próbálja háttérbe szorítani azért, hogy ne okozzon csalódást azoknak, akiknek segíteni akar.

A könyv hol szívszorítóan szomorú, hol szívmelengető, és van, amikor az ember hangosan nevet rajta. A mondanivalója időtálló és mindig tanulságos. Az, hogy egy ilyen összetett történetben van megírva csak még közelebbivé hozza a számunkra, de mégsem tolakodóan, hiszen mindenki véleményét, ami sokszor különböző, megismerhetjük. Számomra ez az egyik legkedvesebb könyv a világon.

 

És a film?

A könyv ezerszer jobb, mint a film. A film akkor élvezhető, ha nem olvastuk a könyvet, mert több dolog is hiányzik belőle vagy máshogy van. Úgyhogy egyszer meg lehet nézni a filmet is, szórakoztató, de milliószor jobban ajánlom a könyvet.